Korea 세상 Doramák ~~ Hungarian Fansite

Főoldal

Ezúttal Lee Jong Suk lesz Park Shin Hye partnere?

Lee Jong Suk és Park Shin Hye fontolgatják a Pinocchio című dráma főszerepeit. Mindkettejük ügynöksége azt nyilatkozta, hogy a két színész még gondolkozik a szerepajánlatokon. Ha Lee Jong Suk elfogadja a főszerepet, ismét együtt dolgozhat az I Hear Your Voice rendezőpárosával Park Hye Ryunnal és Jo Soo Won producerrel. A hónap elején azt is pletykálták, hogy Kim Woo Binnak is felajánlották ezt a szerepet, de később az SBS kijelentette, hogy ez nem igaz, mivel Kim Woo Bin menetrendje miatt ez lehetetlen lenne. A Pinocchio című dráma majd novemberben fog műsorra kerülni a My Lovely Girl után. Addig is kíváncsian várjuk, kik lesznek a szereplők.
 

~ 2014. augusztus 31. - Sunny ~

 

Kim Soo Hyun 300 millió Wont adományozott

Hogy kifejezze részvétét és támogatást nyújtson, Kim Soo Hyun a napokban 300 millió wont adományozott a Danwon Középiskolának. A színész azt kérte, hogy a pénzzel segítsék a Sewol Komp Tragédia áldozatainak családjait, barátait, tanárait és iskolatársait. Emellett építsenek egy műemléket azoknak a diákoknak az emlékére, akik a balesetben életüket vesztették. (A kompkatasztrófáról itt még többet tudhattok meg). Sokak az interneten azonban feltűnősködésnek mondják Kim Soo Hyun nemes szándékát, amiért túl nagy összeget adományozott. Úgy tűnik, még egy ilyen helyzetben is vannak olyan emberek, akik mindenkiben csak a rosszat látják. Kim Soo Hyunon kívül egyébként újabb hírességek is adományoztak: Park Shin Hye - 50 millió KRW, Oh Yeon Seo - 10 millió KRW, Lee Joon - 10 millió KRW, Chu Sung Hoon és családja - 50 millió KRW. Park Shin Hye egyébként úgy tűnik, nem akarta nyilvánosságra hozni az adományozását, mivel még az ügynökségének sem szólt róla.
 

~ 2014. április 25. - Sunny ~

 

Park Shin Hye, mint királyné

 A hírek szerint, Park Shin Hye királynét fog alakítani egy történelmi filmben. A film címe lefordítva King’s Costume-making Office. A forgatást majd februárban fogják megkezdeni. A film a Joseon-i kormányhivatalról fog szólni, középpontjában a királlyal és a királynéval, akik egy hatalmas ügybe keverednek bele, hála a hűséges udvaroncnak, Dol Seoknak és a ruhatervező zseninek, Gong Jinnak.
 

~ 2014. január 22. - Sunny ~

 

Ez volt az a film!

 

Akik nézték a The Heirst, biztos filóztak rajta, hogy vajon mi lehetett annak a filmnek a címe, amit Tan és Eun Sang még Hollywoodban néztek. Nos, megtaláltam! Ez egy 28 perces thriller-akció film, a címe Retrieval. Egy csaló ügynökről szól, aki segít egy nőnek megkeresni az elveszett fiát.
 

 

~ 2013. december 16. - Sunny ~

 

Heirs - Mint horror?

 

Néhány őrült fan horror filmet csinált a Heirsből. Vagyis inkább csak egy előzetest. Azt a részt csípték ki a sorozatból, mikor Eun Sang bekerül Tan házába, és Tan mindig csak Eun Sang hátát és hosszú haját látja, így akár képzelhetné azt is, hogy valami szellem kísért a házukba.  :)
Itt van a videóhoz a magyar felirat:

Történet: Egy furcsa szóbeszéd kering a környéken, hogy volt két ember, akik más emberek házában éltek titokban.

Koreai felirat: Valamikor problémás nyomokat láttunk a házunkban. Valami idegen lélegzését hallom. Ki az és miért? Még mindig azt hiszed, hogy a házad a legbiztonságosabb hely?

Eun Sang: Egyedül élsz itt?

Tan: És akkor, mi van?

Eun Sang: Az emberek meghalnak, ha egyedül vannak!
 

~ 2013. november 25. - Sunny ~

 

Heirs - Hogy készült?

 

Az SBS kiadott egy videót arról, hogy készült a Heirs verekedős jelenete :D Leginkább Park Shin Hyét és Krystalt láthatjuk a videóban.
 

~ 2013. november 16. - Sunny ~

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Annyeong!

Üdvöz légy idegen! Ezen az oldalon bepillantást nyerhetsz Dél-Korea varázslatos világába. Ismerd meg az ország kultúráját, sorozatait és a kpop-ot. Vagy, ha már ismered, nézz körül és tudj meg még többet! Ha elakadtál valahol, vagy kérdésed lenne, csak tedd fel nyugodtan a chatben.
 

 
Chat

Kérek mindenkit, hogy a chatben ne reklámozzon. Ha valaki mégis itt reklámozna, annak az üzenetét törlöm. Cserét itt kérhetsz. Az oldalon jelenleg 1 szerkesztő van: Sunny.


 

 
Sorozat-Tár

Doramák év szerint

2018     2017    2016     2015     2014     2013

Doramák műfaj szerint

Romantikus     Vígjáték     Melodráma     Sport

Fantasy     Történelmi     Politikai     Iskolai

Orvosi     Családi     Jogi     Krimi     Akció   

Rejtélyes    Thriller     Webdráma    Zenés

Valóság show    Sci-fi    Szitkom

 

 
Kereső




www haengbokhae.hu

 

 
Idén várható sorozatok

Május

Spring Night (MBC) ❤️
Voice 3 (OCN) 😱🔪
Absolute Boyfriend (?) ❤️😄🦄
The Secret Life of My Secretary (SBS) ❤️😄
Abyss (tvN) ❤️🦄😄
The Wind Blows (jTBC) 💙❤️
Save Me 2 (OCN) 😱
Different Dreams (KBS) 🏯💉

Június

WWW (tvN) ❤️🦄
Asadal (tvN) 🏯

Július

Rookie Historian Goo Hae Ryung (MBC) 🏯❤️
Melo is My Nature (jTBC) 😄❤️
Hotel del Luna (?) 🦄

Augusztus

Szeptember

Vagabond (SBS) 🔪😱

2019

Secret ❤️💉
The Devil is Calling Your Name (tvN) 🦄💙
Love Affairs in the Afternoon (Channel A) ❤️💙
Strangers from Hell (OCN) 😱
Joseon Survival (TV Chosun) 🦄🏯⚽
Designated Survivor (tvN) 😱💙
18 Moments (jTBC) ❤️🎓
My Country (jTBC) 🏯

Kérdéses Időpont

Prometheus (?) 🔪❤️💥
Hitting on the Blind Boss (KBS) ❤️

Four Sons (?) ❤️🔪👪
Dog Witch and Me (?) ❤️💙
Fall From the Sky (tvN) ❤️🦄
Mermaid's Prince (MBC) ❤️😄

Jelmagyarázat:
Krimi-Kém 🔪  Romantikus ❤️ Vígjáték 😄 Zenés 🎶 Sci-Fi 👽
Történelmi 🏯  Jogi  📜  Családi 👪  Sport ⚽  Fantasy 🦄
Iskolai 🎓 Orvosi 💉 Thriller-Horror 😱  Akció 💥 Dráma-Melodráma 💙

 
Chingu

Ide csak az szép, tartalmas oldalak jeletkezzenek. Ha esetleg nem egyezem bele a cserébe, ne haragudj meg. Ha nem frissíted az oldalad vagy bezár, leveszlek.
 

 

 

 


BETELT!!

Vár: -

 

 
Jelenleg futó sorozatok

  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Dear Citizens (KBS2)
  • Haechi (SBS)
  • He Is Psychometric (tvN)
  • Laughter in Waikiki 2 (jTBC)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Doctor Prisoner (KBS2)
  • Big Issue (SBS)
  • The Banker (MBC)
  • Possessed (OCN)
  • Rude Miss Young Ae (Season 17) (tvN)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • Love in Sadness (MBC)
  • The Fiery Priest (SBS)
  • Beautiful World (jTBC)
  • -
  • Blessing of the Sea (MBC)
  • It’s My Life (KBS1)
  • Gangnam Scandal (SBS)
  • Left-Handed Wife (KBS2)
  • Mother of Mine (KBS2)
  • Kill It (OCN)
  • Confession (tvN)
  • Her Private Life (tvN)
  • Special Labor Inspector Jo (MBC)
  • Mung Bean Flower (MBC)
  •  

 

 
Gyakran használt címkék

helyzetjelentés  sorsolás  oldal   új sorozat  díjátadó  sztárpletyka  szerep  dorama  randi  szakítás  terhesség  cenzúra   képek   előzetes   film  bevonulás  nézettség   leszerelés  dorama mustra

 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!